Egy kis csalás volt a dologban amikor nekiláttam a projektnek, ugyanis nem egy hanem rögtön két műszeregység felújításának kezdtem neki egyszerre. A másik „áldozat” egy 1982-es R5 TS műszercsoport volt. Az egységek működtek, villogtak, világítottak, forogtak stb. de nagyon kopottak, fakultak és mint a képeken látható az Alpine Turboé pl. össze is volt festve pirosra (vajon miért???). Továbbá mint mindent R5-ös sebességmérő és fordulatszámmérő műszere, ugyan attól a típusbetegségtől szenvedtek, jelesül, hogy a műszerek mutatói a hő, az anyagfáradás és a negyven év hatására felpördülnek mint a sült balatoni fogas a fatányéron. Egyszerűen homorúvá váltak, elgörbülnek. Az óvatos szétszerelés után az „igényesen” pirosra festett alkatrészeket megtisztítottam, illetve amit lehetett szappanos forróvízben elmostam. Ellenőriztem van-e hiányzó, törött alaktrész az egységekben, néhány apróság tól eltekinteve amiket pótoltam nem volt.
Az összeszerelést a TS óracsoporttal kezdtem, ugyanis ebben nem volt szükség a számalapok cseréjére, itt csak tisztítás, kabantartás és a mutatók cseréje volt a feladat. A régi mutatókat óvatosan, egy villa segítségével, lefeszítettem a műszerek kihajtásáról, majd a közepeket megszabadítottam a régi felpördült mutatóktól. Ekkor látszik, hogy ez a kis darab is 3 részből áll, az egyik maga a mutató, a másik a ház, ami összfogja az alaktrészeket és a helyén tartja a mutatót, valamint egy kis fém ellensúly ami adja a mutató egyensúlyát. Nagyon fontos! A mtatókat ne ragasszuk, hanem tartsuk magunkat a gyári eljáráshoz melyszerint egy forrasztópáka forró hegyének segítségével olvasszuk őket össze. Az új mutatók, gyönyörűen és úgy olvadnak össze formára ahogy kell, majd kihülésük után visszanyomhatjuk a műszerek tetejére, érdemes előtte kipróbálni és nem teljesen visszanyomni őket a helyükre, csak miután meggyőződtünk, hogy a mutatók jól állank a végső pozicióba rögzíthetjük véglegesen. Az utolsó lépés a kiegészítő műszerek mutatóinak lefestése volt, én revell modell festéket és nagyon vékony hódszőr modellecsetet használatam. Majd a fedelek összapattintása már gyerekjáték a végén és kész is volt.

A kész TS egység, beszerelés előtt

A nagyobb munka az Alpine Turbó műszeregység felújítása volt, itt nem volt elég „csak” a mutatók cseréjre és egy kis karbantartásra, ennek az egységenek teljes resaturálásra volt szükség. Itt az első lépés leválasztani a régi számlapokat a műszerekeről úgy, hogy sem a spéci csavart testú szegecsek, sem a negyven éves JAEGER műszerek ne sérüljenek meg. Precíziós munka volt a javából, de végül sikerült. Az új számlapok felhelyezése fordíott sorrendben történik mint a leszerelésük, ügyeljünk arra, hogy a szegecsek vissza préselése során, nehogy megsértsük az új számlapokat!!! Az számlapok után jöhetnek a mutatók és a végső szerelés (az eljárás megeggyezik a fent leírtakkal).
Az Alpine Turbo egy izzig vérig sportautó ezért a Renault tervezői hasznosnak találták, hogy az autó kapjon még két extra műszert is a középkonzolra, egy olajnyomás és egy turbonyomás mérő személyében. A klasszius „szívó” Alpinoknál turbo nem lévén, egy feszültségmérő műszer kapott helyet. Ez a két műszer is egy egységbe van foglalva, de a házon belül jól látszik, hogy két külön műszerről van szó, melyek új számlapjait természetesen a felújító csomag tartalmazza. Ezen műszerek mutatói nem hajlamosak vetemedni, így cserélni sem kell őket, de vigyázzunk a turbonyomás mérő mutató leszerelésével, mert nehezen adja meg magát és hajlamos eltörni, nagyon nehezen pótolható, egyedi darabokról van szó, valamint maga a műszer is nagyon finom, érzékeny, szóval csak óvatosan feszegessük! Az olajnyomás műszer cserébe egyszerű fém mutatós, ennek elég csak a festés és a számlap is konnyen leszerelhető.

A kiegésztő műszerek is készen

Nagy munka volt, de megérte a fáradozás, hiszen ezek a műszerek végig ott lesznek a szemünk előtt és nem mindegy, hogy egy kopott, fakult, elfáradt, pontatlan műszerfalat nézünk, vagy egy vadonat újat, ami pontosan azt mutataja ami a motorház tető alatt zajlik, valamint nem utolsó sorban a szemnek is szép lesz ha a helyére kerül.

By Sanci

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük