Cél az OT minősítés! Az OT minősítés célja, hogy a hazai oldtimer, veterán korú autók megőrzésre kerüljenek, valamint ezen histórikus járműveken keresztül bemutathatóvá váljanak az adott kor technikai és műszaki jellemzői bárki számára. Az OT minősítés során, a minősítő szakemberek nagyon szokták szeretni, ha a szokásos dokumentumok mellett, korabeli, műszaki, gyártási dokumentációkat is tud a tulajdonos bemutatni. Például: szervizkönyv, gyári használati útmutató, korabeli karbantartási utasítások, reklám anyagok stb. Illetve az is jól mutat, ha feltudunk mutatni gyári kiegészítőket, esetleg akkoriban rendelhető extra kiegészítőket (pl.: gyári napfénytető, korabeli autósrádió, speciális ülés stb.) Fontos megjegyezni, hogy minden ilyen kiegészítőt, tartozékot stb. nekünk kell bizonyítanunk majd a vizsga során, hogy a vizsgált gépjárműhöz tartozott-e, illetve tartozhatott-e anno.
Sajnos a karosszéria még várat magára és addig nem nagyon tudok mit csinálni az így a felszabadult szabad időmben, elkezdtem hát kutatni a netet, hogy anno az R5-ösökhöz milyen gyári kiegészítők, dokumentumok, dokumentációk voltak elérhetők, illetve milyen gyári tartozékai, kötelező felszerelései stb. voltak egy 1983-as Renault 5 Alpine Turbónak.
Kezdjük a gyári tartozékokkal. Első és talán a legfontosabb a pótkerék. Ennek az érdekessége, hogy nem a kalsszikus „turbina” alufelni volt, hanem egy egyszerű lemezfelni, rajta egy keskenyebb gumi és egy spéci műanyag piros felirat ami több nyelven tudtaja velünk, hogy bizony ő a pótkerék.
A másik, a pótkerékhez szervesen kapcsolódó kiegészítő: az emelő és a kerékkulcs, hiszen hiába a pótkerék 🙂 ha nem tudjuk felemelni a kocsit és nincs mivel kicserélni a defektes kerekünket. A kerékkulcs felújításával egyszerű dolgom volt, rozsdátalnítás és zsírtalanítás után kapott egy gyönyörű cinkbevonatot, így akár máris mehetne a csomagtartóba a helyére. Az emelővel nehezebb dolgom volt, hiszen közel 40 éves pályafutása alatt sok karbantartást nem nagyon kapott, elég gatya állapotban jutottam hozzá, de még bőven menthető volt! Szétszedtem és a régi festék és rozsda eltávolítása után az emelő is kapott egy új, a gyári színnel megegyező festék bevonatot, majd minden forgó alkatrészét zsírba raktam és összeszereltem. Nem volt nagy kihívás, de a fotók mutatják mennyire megérte, nagyon látványos lett a végeredmény.

A mai modern autóknak már nem kötelező és állandó tartozéka, de a 70-es 80-as években még bizony az volt, sőt a közelmúltig még Magyarországon a rend biztos őrei is rendszeresen szivathattak, ha nem rendelkeztél vele: az izzókészlet. A korabeli gyári Renault 5-ösökhöz, egy nagyon vagány spéci sárga MAZDA feliratú dobozban kaphattuk meg a kis H4-es készletünket (katalógus.sz.: 77 01 201 049). Miért MAZDA? ha Renault, kérdezhetné a figyelmes olvasó? A történet 1909-ben Amerikában kezdődött, amikoris a Mazda márkanév a General Electric (GE) által bejegyzett védjegyoltalom alatt álló, akkor még izzólámpák márkaneve volt. A nevet 1909 és 1945 között használta az Egyesült Államokban a GE és a Westinghouse. A Mazda márkájú izzókat 1945 után még évtizedekig (2012-ig) gyártották az Egyesült Államokon kívül, így Európában is. A cég az Ahura Mazdával, a zoroasztrianizmus transzcendentális (bármit is jelentsen ez 😀 ) egyetemes istenével való kapcsolata miatt választotta ezt a nevet, akinek a neve az avesztai nyelven: a bölcsesség fényét jelenti. 1909-ben a Mazda márkanevet a wolfram izzószálas izzók forgalmazására hozták létre. A GE 1909-től kezdődően forgalmazta az izzókat ezzel a védjeggyel. A GE úgy hirdette a védjegyet, mint a kiszámítható teljesítményű és hosszú élettartamú wolfrámszálas izzó. A GE a Mazda nevet, a foglalatméreteket és a wolframszálas technológiát más gyártóknak is licencelte, hogy szabványt alakítson ki a világításra vonatkozóan. Az izzókat hamarosan számos gyártó értékesítette a GE által licencelt Mazda néven, köztük a brit Thomson-Houston, a japán Toshiba és a GE legfőbb versenytársa, a Westinghouse is. – forrás: https://en.wikipedia.org/
Ennyit a MAZDA név eredetéről, végül is idén az ebayről hozzám került a sárga kis csoda doboz, a benne lévő hungarocell béléssel együtt. Nekem csak annyi dolgom volt vele, hogy feltöltsem friss izzókkal és biztosítékokkal, hogy ha majd bajba kerülnék az út szélén, gyorsan tudjak izzót cserélni és ne maradjon a kis Alpine teljes sötétségben.

A kesztyűtartók mélyén sokszor bújtak meg a szervizkönyvek és használati utasítások, melyekből az ebay-en sikerült 1-1 eredetit hibátlan példányt beszereznem. Érdekesség, hogy 1983-ban volt Magyarországon hivatalos Renault márkaszerviz!!! Igaz összesen csak kettő, és az is csak Budapesten, de volt! 🙂

Ma már viccesnek hat, de a 80-as évek elején még nagy szó volt, és luxus számba ment, ha volt az autókban rádió, nem beszélve az autósrádiómagnóról. Ezek a régi mechanikus autósmagnók, kihalt ősi dinoszauroszok voltak a mai csoda érintőképernyős fedélzeti Bose vagy Harman Kardon rendszerekhez képest. A 80-as években két nagy gyári beszállítója volt a Renaultnak a Philips és a Blaupunkt. De, hogy a birtokomba került Renault CTR 55 fantázianevű, gyári kazettásfejegységet ki gyártotta, sajnos nem tudom. Amennyit tudok róla, hogy korhű, eredeti Renault (katalógus.sz.: 77 01 378 207), Japánban gyártották, és valószínűleg autóban sosem volt, hibátlanul működik és már alig várom, hogy bekerüljön a verdába és teljes hangerőn szóljon a rock’n roll.

A gyári adatok:

• LW, MW, UKW Stereo (FM Stereo)
• automatikus FM hangolású AFC forgalmi dekóder az állomások és közlemények azonosításához
• fokozatmentes hangszínszabályozás
• hangerő gomb
• sztereó egyensúly szabályozás
• oda-vissza játszós kazettás rendszer
• 2 x 5 W szinuszos teljesítmény